Régen csináltam már Hentes tokányt, pedig közkedvelt étel nálunk. Mielőtt nekiláttam főzni, körülnéztem Hentes-recept ügyben és meglepve láttam, hogy minden receptben van paradicsom. Hm..., én soha nem rakok bele paradicsomot, de sebaj, próbáljuk ki így is. Hát, nem kellett volna. Jó volt így is, de nekem paradicsom nélkül az igazi.
Eredetileg sertéshúsból készül, de az utóbbi időben igyekszem mindent sovány szárnyashússal helyettesíteni, egészségügyi okok miatt.
Hentes tokány
60 dkg csirkemellfilé (sertéslapocka v. comb)
10 dkg füstölt szalonna
1 kis fej hagyma
10 dkg sonka
15 dkg csemege uborka
(1 paradicsom)
só, bors
1 evőkanál libazsíron megpirítottam 10 dkg bacon szalonnát (nekem még mindig csak az van itthon), hozzáadtam a vékony karikákra vágott hagymát. Kicsit dinszteltem, majd a csíkokra vágott csirkemellet is megpirítottam. hozzáadtam a négybe vágott paradicsomot, sóztam, erősen borsoztam és felöntöttem 1 dl vízzel. 20 perc alatt szépen zsírjára sült, állandó kevergetés mellett pirítottam még egy kicsit, majd hozzáadtam a csíkokra vágott sonkát és uborkát egy nagyon kevés vízzel együtt. Még öt percig forraltam kislángon.
Kommentek